Nem jött a vasorrú magnyitó.
Érzem a tavaszi megnyitót
hamar köszönt csordogálva.
Meggymag az etetőn árva.
(Marossy József - Meggyvágó)
"Óvatos, madár létére mindentől megriad és szökik" írta a körülbelül seregély nagyságú, hatalmas csőrű és rövid farkú meggyvágóról (Coccothraustes coccothraustes) Herman Ottó, emiatt nehezebben is figyelhetjük meg közelebbről. Ráadásul főként a fák koronájában tartózkodik és ritkábban száll le a földre. Ma azonban szerencsém volt és sikerült aránylag közelről lencsevégre kapnom a csikorgó -14 Celsius-fokos hidegben ezt az óvatos, félénk madarat.
Méretes csőrére utal a kosorrú veréb népi neve. Csőre költési időben acélszürkére színeződik, emiatt helyenként vasorrú pintyként ismerik.
Magevő - ez már a csőre formájából is kiderül -, főleg a gyümölcsmagokat kedveli. Nyelvükkel addig forgatják csőrükben a magot amíg a leggyengébb varratrész kerül felülre. Ekkor megroppantják, nyelvükkel kiemelik a belsejét, a csonthéjdarabokat pedig egy fejmozdulattal oldalra hajítják. "Oly cseresznye- vagy meggymagot, a melyet az ember testsúlya csak a csizmasarokkal bír felroppintani, ez a madár csak úgy kihüvelyezi. (Herman Ottó)" Erős csőrével akár 45 kg-os nyomást tud kifejteni.
Egyes fotóimon is látszik belső kézevezőinek (az 5.-9.) jellegzetes formája: mintha ollóval cakkosra vágták volna őket. Egyetlen más madarunknál sem találkozunk ilyesmivel.
"Nem igazi vándormadár, mert csak kemény telek idején húzódik melegebb tájakra. (Herman Ottó)." A Kárpát-medencében gyűrűzött költő madarak legnagyobb része Észak- és Közép-Olaszországban került elő. Kóborló, télen nálunk maradt állománya kiegészül északról (Svédország, Norvégia, Lengyelország, Szlovákia stb.) hozzánk érkező madarakkal.
Négy fotómon egy hím meggyvágó, míg két fotón egy tojó látszik. A két madarat egymástól kb. 70 méterre fotóztam.
