Nem Csajkovszkij utolsó balettjéről fogok írni, hanem a vetési varjakról (Corvus frugilegus) amelyek októberben-novemberben, a kolozsvári parkokban, kertekben gyűjtik, lopják a tápanyagokban dús diót amit aztán leggyakrabban erős, vésőszerű csőrükkel feltörnek.
A madarak közül a varjakat tartják számon, amelyek sok diót képesek elhordani, jóval többet, mint amennyit feltörnek és elfogyasztanak, így fontos szerepet játszhatnak a diófák terjesztésében. A vadon nőtt diófát nem hiába nevezi a népnyelv varjú ültette diónak.
Hogyan birkózik meg a varjú a megszerzett dióval? Ez ugyanis nem is olyan könnyű feladat, ha figyelembe vesszük azt, hogy egyes vizsgálatok szerint a dió (Juglans regia) feltörése jelentős, kb. 15 kg erőt igényel (más vizsgálatok szerint 0,37 kN-t - Schrauf et al. [2008]). Kolozsvári varjainknál két diófeltörési módszert figyeltem meg: a gyakoribb eset az – ezt sikerült az alábbi fotókkal megörökíteni - amikor a varjú a földön vagy egy fa ágára szállva addig kopácsolja a diót amíg az feltörik. Ritkább esetben – ezt például a Botanikus Kert víztornya mellett figyeltem meg – a varjú a dióval egy magas fára száll majd onnan leejti az aszfaltra. Említett helyen több összetört dió maradványa is látszik, tehát rendszeresen használják egyes madarak ezt a helyet diófeltörésre.
Amúgy nyugodtan utánozhatjuk varjainkat és fogyaszthatunk diót, “hiszen a Penn State Egyetem kutatói egy átfogó vizsgálattal bizonyították, hogy a dió nyugodt és stresszes körülmények között is egyaránt képes a vérnyomáscsökkentésre. A kutatás eredményei a szerzők szerint azért fontosak, mert senki sem képes rá, hogy mindennapi életéből teljesen kiiktassa az idegeskedést, étrendi változtatásokkal viszont mindenki tehet azért, hogy szervezete jobban reagáljon a kihívásokra.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése